Ma természetes, hogy minden fotót színesben készítünk el, míg a fekete-fehér pedig szinte mindig a múltat juttatja eszünkbe.

Pedig régen is készítettek nagyon szép színes fotókat. Ugorjunk vissza a 2. világháború idejére, akkor már ugyanis viszonylag elterjedt volt a színes fényképezés, amit egyrészt a Kodak cég Kodachrome technológiájának köszönhetünk. A cég mostanában már nincs jelen a fényképészetben, de a régi, filmes világban még igazi csodákhoz segítette a fotósokat. A shorpy.com honlap kifejezetten a régi fotók bemutatására szakosodott, s ott találtuk az alábbi szép fotókat is. Ez a jelző nem véletlen, hiszen első pillantásra azt hinnénk, hogy a képek ma készültek, nagyfelbontású, profi, digitális fényképezőgépekkel, modellek részvételével, szoftveres utómunkával. Pedig nem! Ezek a fényképek 4×5 hüvelykes (kb. 10×12,7 cm) síkfilmre, egész pontosan Kodachrome diákra fotózták a fényképészek – mintegy 75 évvel ezelőtt! A felbontásuk ennek megfelelően kb. 100-120 megapixel, s a színviláguk egyszerűen csodálatos. De következzenek a képek (jobb egérgomb, „Kép megjelenítése” az eredeti méretet adja) az 1940-es évek amerikai hátországából, amelyek legtöbbje mellesleg valószínűleg propaganda célokra készült, de egyben nagyon jó kordokumentumok is!

Hol van Adolf?

repülőgép, amerikai katona
YB-17 bombázázó század. Hitler azt szeretné, hogy ez az ember menjen haza és feledkezzen el a háborúról. Az amerikai katona egy hatalmas YB-17 bombázó oldalgépfegyverénél jól tudja, milyen nehéz és komoly a feladata.
4×5″ Kodachrome dia, fotó: Alfred Palmer

Találkozunk a munkánál!

repülőgép, amerikai szerelők
1942. California, Inglewood. Lebilincselő csapat dolgozik egy C-47 nehéz szállítógép pilótafülkején North American Aviationnél. A sokoldalú C-47 sok fontos feladatot hajt végre a hadseregnek. Embereket és rakományt szállít az óceánokon és hegyeken keresztül, vitorlázórepülőket vontat és ejtőernyősöket, berendezéseket szállít. 4×5″ Kodachrome dia, fotó: Alfred Palmer

Elmer Pace 1942

repülőgép, amerikai szerelő, 2. vh.
1942 augusztusa. A texasi Corpus Christi városban. Miközben egy PBY orrában dolgozik, Elmer J. Pace megismeri a repülőgépek felépítését. A National Youth Administration gyakornokként a Naval Air Base-nél kap kiképzést. Körülbelül nyolc hét munka után civil fémlemez-munkásként fog dolgozni.
4×5″ Kodachrome dia, fotó: Howard R Hollem

Magányos csillag

repülőgép, amerikai felségjel
1942 augusztusa. A texasi Corpus Christi városban. A nők minden területről csatlakoztak a hadsereg üzemeihez. Grace Weaver kisasszony, aki a háború előtt tanítónő volt, most polgári szolgálatosként dolgozik a Naval Air Base-nél, megteszi a részét a győzelemért a testvérével együtt, aki repülőoktató a hadseregnél. Weaver kisasszony ráfesti az amerikai jelvényt a megjavított repülőgépszárnyakra.
4×5″ Kodachrome dia, fotó: Howard Hollem

Szépségek

repülőgép, amerikai lányok
1942 októbere. Két szerelőszalag-munkás a Douglas Aircraft Companynél a kaliforniai Long Beachen élvezi a jól megérdemelt ebédszünetet. Egy Nacelle nehézbombázó részei láthatók a háttérben.
4×5″ Kodachrome dia, fotó: Alfred Palmer

Tesztpilóta, 1942

repülőgép, amerikai rádiós
1942 októbere. F.W. Hunter, tesztpilóta a kaliforniai Long Beachen levő Douglas Aircraftnál.
4×5″ Kodachrome dia, fotó: Alfred Palmer

Rosie szünetet tart: 1942

repülőgép, amerikai szerelő nő
1942 októbere. Délutáni pihenő a Long Beachen levő Douglas Aircraft Company cégnél. A háttérben egy Nacelle nehézbombázó részei láthatók.
4×5″ Kodachrome dia, fotó: Alfred Palmer

Deitz gyakornok

repülőgép, amerikai pilóta
1942 augusztusa. L. Deitz gyakornok a Naval Air Base-nél, Corpus Christi, Texas.
4×5″ Kodachrome dia, fotó: Howard Hollem

Corpus Christi, 1942

repülőgép, amerikai katona
1942 augusztusa. A tengerészeti légi támaszpontnál, a texasi Corpus Christinél. Jesse Rhodes Waller egy olyan 30 kaliberes gépfegyvert próbál ki, amit éppen beszerelt egy haditengerészeti repülőgépbe.
4×5″ Kodachrome dia, fotó: Howard Hollem

Angyalszárny, 1943

repülőgép, amerikai szerelő, vezérsík
1943 februárja. A Nashville-ben található Consolidated-Vultee egységnél levő Vengeance zuhanóbombázó vízszintes stabilizátorának szerelése.
4×5″ Kodachrome dia, fotó: Alfred Palmer

1200 lóerő: 1942

repülőgép, amerikai katona, szerelő
A C-47 szállító repülőgépek rugalmas felhasználhatósága részben a két 1200 lóerős csillagmotorjuknak és részben a három szárnyú, változó-dőlésszögű-propellereiknek köszönhető. Kép a Douglas Aircraft Companynél készült. A sokoldalú C-47 sok fontos feladatot hajt végre a hadseregnek. Tengereken és hegyeken keresztül szállít embereket és rakományt, vitorlázórepülőket vontat és ejtőernyősöket, berendezéseket szállít a bevetések színhelyeire.
4×5″ Kodachrome dia, fotó: Alfred Palmer

Hollywood vesztesége

repülőgép szerelő, 2. világháború, usa
1942 júniusa. Lockheed Vega repülőgép-üzem a kaliforniai Burbankben. Hollywood elszalasztott egy jó lehetőséget, amikor átsiklottak efölött a vonzó repülőgép-munkás fölött, aki éppen elektromos tengeralattjáró csatlakozókat ellenőriz.
4×5″ Kodachrome dia, fotó: David Bransby

Háborús gép

repülőgép, amerikai szerelők, propeller
1942 októbere. Gépszerelők a Douglas repülőgépgyárban, Long Beach, California.
4×5″ Kodachrome dia, fotó: Alfred Palmer

Corpus Christi, 1942

repülőgép, amerikai katona
Noressey zászlós és Thanas gyakornok a Naval Air Base-nél, Corpus Christi, Texas.
4×5″ Kodachrome dia, fotó: Howard Hollem

Modelles kísérlet

repülőgép, fejlesztés, usa, légierő
1942 októbere. Kísérleti személyzet a kaliforniai Ingle-ben levő North American Aviation egységnél. Megfigyelő szélcsatorna-tesztek a B-25 bombázó egy modelljén (Billy Mitchell).
4×5″ Kodachrome dia, fotó: Alfred Palmer

Mustang repülés közben, 1942

repülőgép, amerikai katona, vadász, bombázó
A North American Aviation P-51 Mustang vadászrepülője a kaliforniai Inglewoodhoz közeli repülésen. 1942 októbere.
4×5″ Kodachrome dia, fotó: Alfred Palmer.

És egy kis ráadás, ami nem repülőgéppel kapcsolatos, de hasonlóan érdekes felvételek:

Lokomotív álmok

gőzmozdonyok
Mozdonyház gőzmozdonyokkal a Chicago and Northwestern Railroad udvarában, Chicago. 1942 decembere.
4×5″ Kodachrome dia, fotó: Jack Delano

Konyhai csendélet

konyhai főzőkészletFűszerek és eszközök a jó szakács barátai a finom ételek elkészítésében.
4×5″ Kodachrome dia, fotó: Arthur S. Siegel

Érdemes megnézni az említett honlap gyűjteményét is, ahol nem csak repülős képekben gyönyörködhetünk: www.shorpy.com

Prikkel Mika
Fotók: www.shorpy.com